Végül az iskola parkolójának lépcsőjén kötöttem ki.Csendben ültem, semmi mást nem lehetett hallani csak az eső kopogását.Igazából az idő nagyon gyorsan szaladt de különösebben nem törődtem vele.Tudtam hogy úgyis minden sikerülni fog.Legalábbis remélem.Nem értettem magamat.Szánalmasnak gondoltam a cselekedetem.Elfutottam a probléma elől miközben én mindvégig azt vallottam hogy a problémákkal szembe kell nézni.Erre mit teszek?Megfutamodtam.Nem kellett volna hogy érdekeljen Rebeka vagy Dana. Nem kellet volna hogy érdekeljen amit mondott.Mert erősnek kell maradnom!Erősnek és ezt senki és semmi nem teheti tönkre.Mert én erős vagyok!
-Erős vagyok!-motyogtam.Felálltam és vissza indultam az iskolába.Pár szülő már megjelent a verseny miatt.A táncosok izgatottan futottak ide-oda közben azon voltak hogy minden tökéletes legyen. Egyáltalán létezik olyan ami tökéletes?
-Na végre!Nem tudtam már hogy hol keresselek!Mi történt Danielle?Miért futottál el?De tudod mit!Ne is válaszolj hanem inkább menj és öltözz át-hunyorodott rám Bella.Nevetve bólintottam. Most jöttem rá arra hogy nekem Bella olyan mintha a nővérem lenne. Mindig mellettem állt a bajban. Ezért nagyon sokkal tartozok neki.Kicsit jobb lett a kedvem viszont a gyomromban görcs keletkezett mikor rápillantottam a falon lévő órára. Nem gondoltam volna hogy így elszaladt az idő.  Valahogy nagyon elvesztettem az ítélő képességem. A táncterem felé vezető utat futva tettem meg.Igaz mirre odaértem a tüdőmet majd kiköptem. A teremben megtelt mikorra odaértem. Bárhova néztem tekintélyes emberek tömkelegét láttam.Mély levegőt véve odamentem a csapathoz.Egyikünk sem beszélt vagy mesélt vicceket úgy ahogy szokott az lenni.Tapintani lehetett a felszültséget.
-Danielle te fogsz kezdeni!-lépet mellém Bella.
-Hogy mi?Miért pont én?És miért nem más?Ez nem fog menni!-pánikoltam.
-Minden rendben lesz!Bizz bennem!-mondta és elment a szinpad felé.
-El sem hiszem hogy eljött ez a nap is!-karolta át a vállam Dan.Dan -nal elég jobban vagyunk ő egy igazán jó haver számomra.Valaha több volt közöttünk puszta barátságnál mostanra viszont már teljesen barátként tekintünk egymásra.Mint egy fiú és mint egy lány.Nem mint a fiú, és a lány.
-Én sem.Olyan mint egy jól eltitkolt álom.-karoltam át.
-Ami valóra válhat pár pillanat múlva.-nyomott puszit a homlokomra.
-Sok sikert Dan!
-Sok sikert te drága!-muszáj volt nevetnem a megnevezésén. Drágámnak már nagyon rég nem szólított senki sem. Durcásan rám nézett de nem birta sokáig elnevette magát.És akkor megszólalt a mi igazgatónőnk Bella hangja.
-Üdvözlöm őnnöket az 50. Iskolai versenyűnkőn.Ez a nap fontos sokunk számára mint...-és beszélt és beszélt.Annyira szerettem volna hallgatni amit mond de nem ment.Félelem uralkodott el rajtam.És aztán következett a végszó!Kiléptem.A zene megszólalt.Nem bírtam a közönségre nézni csak csináltam a dolgom.Hamar leállt a zene.Vastaps.Vastapsot kaptam!Nevetve futottam le a szinpadról majd Dan karjaiba vettettem magam szó szerint.Még szerencse hogy van benne erő és megtudod tartani.Mosolyogva megpuszilt majd visszaállt a sorba.Fél óra múlva  minden egyéni versenyszám lement így már csak a közös fellépés maradt hátra.Mikor elfoglaltuk a helyünket felmertem nézni.A székeken öltönybe öltözött férfiak és nők ültek egyaránt kezükben egy akta táskával.Szépen sorban vezették végig rajtunk a szemüket.A veszültség egyre nagyobbá vált.De akkor megszólalt a zene és megtörtént a varázslat.Tánc közben minden gond,fájdalom megszűnik és csak magad vagy.Magadra számíthatsz és senki másra.De én ezt élvezzem és nekem ez fontos!Érzem hogy ezt kell csinálnom életem végéig!Mert a tánc én vagyok a tánc pedig értem van.